Szeretnéd rugalmasabban kezelni a változásokat? Jut belőle bőven az életünkben. Ahhoz, hogy ne ess szét, akármi is alakul másként, mint tervezted, érdemes megérteni, hogy mi zajlik le benned, amikor változást észlelsz.

Az ünnepi időszak például a berögzülések és változások közös színtere

Szinte minden ember ragaszkodik valamihez az ünnepek során. A régi ünnepek emlékéhez és annak újbóli megéléséhez, vagy pont a régi emlékek elfelejtéséhez egy új, saját ünnepi szokás megvalósításához, a befordult emberek elszánt bezárkózáshoz, mások az egész család összeszedéséhez, sokan az új ismeretségek, emberi kapcsolatok révén az első közös ünneplés tökéletességéhez. Ragaszkodunk az ajándékok adásához-megkapásához vagy elutasításához, ételek, dekorációk típusához, utazásokhoz, vallási szertartásokhoz és még sorolhatnánk. És miből lesz a feszültség, a frusztráció és a konfliktus? Ha a terveink mégsem úgy alakulnak, hogy azt szeretnénk…

Vallásos és nem vallásos emberek így vagy úgy, de találkoznak ezzel az ünnepi jelenséggel, amely a keresztény vagy a keresztény alapokon nyugvó társadalmakban kialakult: a világ megáll egy kicsit az ünnepek időszakában, amelyet az ünnepet nem tartó országoknak is figyelembe kell vennie a gazdasági folyamataikban. A fegyvereket talán letesszük egy kicsit, és izgatottan készülünk vagy apátiában túléljük ezeket a napokat. Egy biztos, hogy minden évben lezajlik egy folyamat. Hogy az ünnepi jelenségben ki mennyire vesz részt, az teljesen a saját életének szemszögéből történik, de ugye belátjuk, hogy ez egy remek terep arra, hogy megvizsgáljuk a változás pszichológiai folyamatát?! Cikkemmel igyekeznék most hozzájárulni ahhoz, hogy mindezt valamennyire tudatosabban és magunk számára komfortosabban tegyük. Élje meg mindenki úgy e napokat, ahogy neki leginkább jól esik, és esetleg hagyja a többieket is a maguk útján folydogálni. Legyen béke kint és bent is! És hogy ezt hogyan csináljuk?

Mi köze a változáskezelésnek a gyász folyamatához?

A változáskezelés mindig egy veszteség felfogásának-elfogadásának-beépítésének a folyamata. Olyankor is megélünk veszteségeket, amikor tökéletesen örömteli pillanatokban van részünk. A veszteség valójában valaminek az elvesztése, jó esetben valami rosszat veszítünk el, de nagyon sokszor valami jót veszítünk el, és a veszteség átélésének pillanatában még nem ismerjük ennek hasznos következményeit, ezért vergődünk. Ugyanakkor az is előfordul, hogy annyira idegen tőlünk a boldogság érzése, hogy szinte képtelenek vagyunk megélni azt. (És olykor meg is bántunk ezzel más embereket, akik nem értik, hogy miért nem sikerült nekünk örömet okozni.)

Elizabeth Kübler-Ross svájci pszichiáter elméletét hozom most nektek. Ugyan Ross a haldokló betegek lelkiállapotának változásait megfigyelve alkotta meg elméletét a gyász folyamatáról, azonban már sok tudományos elmélet állt a „változáskezelés megegyezik a gyászfolyamattal” elmélet mellé, mivel a folyamat tulajdonképpen a veszteség feldolgozása, és a változás MINDEN esetben veszteséggel jár.

Miért nehéz veszteséget megélni akkor is, ha az valójában lehet jó is, legalábbis a következményei?

Elsőre talán fura lehet ez az elmélet, mert azt gondoljuk, hogy a gyász folyamata egy negatív folyamat, akkor hogy jön most ide, amikor az ünneplés az egyik kedvenc tevékenysége millió embernek, és a legtöbb ünnep – amelyet családunkkal, szeretteinkkel élünk át – a szeretetről, békéről, összetartozásról szól. Tehát elvileg csupa jó dolog történik vagy történhet velünk. De vajon tudjuk-e, hogy a folyamat – még akkor is, ha boldog és örömteli – szinte mindenkinél szól egy kicsit veszteségekről és lemondásról is?

Van az a remek mondás (nem vallásosoknak is ajánlom!), hogy „Ember tervez, Isten végez.” Mit is jelent ez? Nem vagy egyedül akkor sem, ha magányosan éldegélsz a kis zugodban, még akkor sem, ha az egy erdei kisviskó. Körbe vesz téged a bioszféra, a természet, a társadalom, az emberek, akikkel kereszteződnek az útjaid: a családod, a barátaid, munkatársaid, a szomszéd, a boltban a pénztáros, az autósok az úton, a tömegközlekedésen utazók, mondhatni a civilizáció, amiben élsz. Bármikor történhet olyan jelenség, amely nyilvánvalóan így vagy úgy hatással van rád. Elfogy az a termék, eltörik hazafelé, elüt az autó, nem jön a busz, válság van az országban, nincs benzin, elmegy az áram, odaég a süti, elfogyott a cukor, lebetegszik a gyerek vagy akárki, esetleg te magad és még sorolhatnánk. Természetesen váratlan örömteli jelenségek is előfordulhatnak és meglepődnétek, hogy erre is épp ugyanolyan veszteségteli reakciót adhatunk, pontosan ugyanúgy változásnak kezeljük, hiszen változás. Nem várt ajándékok, felhív telefonon a rég nem látott szeretted vagy ellenséged, meghívnak valahová, meghatódsz, új embereket ismersz meg stb.

A változáskezelés minden egyes embernél ugyanúgy zajlik le. Csupán attól függ az, hogy milyen gyorsan megy végbe, hogy az ember mennyire tudatos lényként él, mennyire ismeri önmagát és milyen elfogadással van önmaga és a világ felé. Szülőknek különösen felhívnám a figyelmét erre, mivel a gyerekek okozzák talán a legtöbb váratlan helyzetet, és sokkal jobb, ha rájövünk arra, hogy igazából mindenből ki lehet hozni valami jót, ahelyett, hogy dühöngő reakcióinkkal megijesztenénk a kicsiket, és olyan traumákat okoznánk bennük, mint amitől mi magunk is ilyen frusztráltak lettünk felnőtt korunkra…

A változáskezelés folyamata:
1. tagadás,
2. düh,
3. alkudozás,
4. depresszió,
5. elfogadás.

Én ezzel az elmélettel először 2019-ben találkoztam, és azóta vizsgálom a saját és mások életében, hogy valóban így van-e minden embernél, és azt állítom, hogy igen. A változás veszteséggel jár, ennyit érdemes megérteni, hiszen ez tulajdonképpen fizika és matek. Igen, mert a haladás, az egy előző állapot elhagyása. Tehát igen, valamiféle veszteség, amelynek helyébe új jöhet. Így működik az élet. És minden olyan dolog, érzés, jelenség, amihez ragaszkodunk, amit nem tudunk elengedni, azt okozza, hogy nem tudunk eljutni az elfogadás állapotába és nem tudjuk hasznosítani a folyamatot, ami pedig lezajlik, ha akarjuk, ha nem.

Miért jó neked most, hogy már ismered ezt a folyamatot?

Azzal, hogy megismerted ezt az 5 fázisból álló folyamatot, még nem biztos, hogy képes is vagy kezelni. De ez az első lépés. A sorrenden nem lehet változtatni. A düh kicsit furának tűnik egy pozitív változás folyamatában, de hidd el, hogy ott van, csak éppen „hajtóerőként” jelenik meg, és abban nyilvánul meg – akár csak tizedmásodpercekig –, hogy icipicit felháborodsz azon, hogy Te nem tudtad, hogy be fog következni ez a változás.

Tehát mit tegyünk végül is?

Tagadás és düh:
Vizsgáld meg a valóságát annak, ami történik veled, a realitását, hogy vajon igaz-e. Ez legyen a célod, és akkor nagyon hamar túlhaladsz a tagadás és a düh szakaszokon és az alkudozáshoz kerülsz. És persze, számolj el 10-ig, ez mindig beválik… (?) Nem. Szerintem ez nem mindig válik be. Szerintem csak akkor tudod a tagadást abbahagyni, ha nem tagadod, hanem megpróbálsz a realitásba kerülni: nézz körül, hogy mi történt pontosan, és lásd a lehetőségeket! És ha ez felzaklat, adj magadnak egy pici időt, hogy hozzá tudj szokni az új körülményekhez, aztán láss hozzá a helyzet optimális folytatásához, rendezéséhez!

Alkudozás:
Az alkudozás egy olyan állapot, ami látszólag kellemesebb, mint a tagadás és düh, mert azokra sokkal inkább a kétségbeesettség és tehetetlenség jellemző. De az alkudozás még mindig azt jelenti, hogy nem fogadtad el a kialakult helyzetet, hanem az idő visszaforgatásán, esetleg időutazáson gondolkodsz, vagy nem hiszed el, hogy megtörtént veled az, ami megtörtént. Ilyenkor nagyon sokan hazudni is kezdenek magunknak, másoknak, és ez egy szörnyű labirintus bejárata. Mit javaslok én? Már megint a realitást! Használd az alkudozás fázist arra, hogy még több információt begyűjts magadról és a környezetedről, szembesülj a valósággal, és megbizonyosodj róla, hogy igen, ez most egy változás!

Depresszió:
A depresszív állapot azért alakul ki és olykor akár apatikus is lehet, mert úgy érzed, hogy megfosztottak a szabad akarat lehetőségétől. Te már semmit sem tehetsz, már nem ér az egész semmit, már tök mindegy. Nem látod a nagy fekete köd mögül azt, hogy ebből mégis milyen jó, számodra előnyös dolog származhat. Nos, amikor egy szerettedet elveszíted, ez a szakasz nagyon sokáig elhúzódik, és kifejezetten hangsúlyozom, hogy nem szabad görcsösen lerövidíteni! Hagyni kell, hogy szépen feldolgozza az agyad és lelked az ilyen mértékű veszteséget, amíg el nem jutsz odáig, hogy élni akarj ő nélküle is, hogy megtaláld az új életedben (hiszen nélküle már új életed van) a stabil és szeretnivaló pontokat, mert bizonyára vannak. Türelem! Azonban, ha csak egy süti nem sikerült vagy egy ajándék tört össze, akkor érdemes hamar keresni olyat, aminek örülni tudsz! Számtalan módon bebizonyíthatod a szeretteidnek, hogy szereted őket, hidd el! Higgy magadban! És tudod, mit? Higgy másokban is kicsit jobban! Feltételezd róluk, hogy látják az igyekezetedet, és nem az eredmény mutatja meg, hogy milyen ember vagy, hanem a szándékod.

Elfogadás:
Végre felszabadulsz, és végre építkezni kezdesz. Ilyenkor történnek a csodák! Amikor emberek összeszedik magukat, és váratlan reakciókat, cselekedeteket adnak, amellyel pontosan azt fejezik ki önmagukról, amelynek az elvesztésétől rettegtek. Hidd el, hogy kevesebb rántott hús, kevesebb süti, rosszul csomagolt ajándék és egy kicsinyke gesztus is ki tudja fejezni az érzéseidet, ha ott vannak benned!

A lényeg

A szándék és a szeretet kifejezésére remekül használhatók a tárgyak, a szokások, a színek, az illatok, a díszek és a nagy ívű cselekedetek. Azonban a legfontosabb az lenne, hogy megfigyeld magadat és azokat, akiket szeretsz, vagy akikért dolgozol, és hogy megtaláljátok azt a metszetet, amelyben mindenki őszintén tud mosolyogni. Nem az ajándékok miatt szeretjük egymást, nem csak akkor szeretjük egymást, ha találkozunk, és nem csak akkor vagy jó ember, ha látványosan csinálsz olyanokat, amelyeket máskor nem szoktál, vagy amiket amúgy nem szeretsz.

Élj szabadon, őszintén, rugalmasan, és keresd minden kialakult helyzetben azokat az apró csodákat, amelyektől ember az ember!

Fotó: freepik.com