Sokan sokszor beszélnek a házasságról, de vajon miről is szól ez a kapcsolódás? Halálunkig tartó szerelem? Gazdasági döntés? Gyermekvállalás miatti kapcsolódási kényszer? A holtodiglan holtomiglan tartó eskü sokak szerint csak illúzió, vagy egy olyan kaland, amiben bebizonyosodhat, hogy ki tud-e tartani két ember egymás mellett akármi is indukálta őket erre a döntésre, és ha nem sikerült a párválasztás, próbálkoznak tovább…
Pontosan azért csökken a halálig tartó eskü iránti kedv manapság – illetve már jó pár éve –, mert rengeteg tönkrement házasság utáni lelki romhalmazokban járkálunk millióan. Ha magunk nem is vagyunk érintettek, biztosan akad a környezetünkben elrettentő példa, és gyakran hallom az ifjúság körében, hogy nem azt számolgatják az iskolai osztályukban vagy a baráti körökben, hogy hány elvált szülő gyermekét ismerik, hanem hogy hány olyat, akinek a szülei nem váltak el.
De hiába maradnak együtt a házastársak, ha a kapcsolat rossz. A helytelen kapcsolódási mintákat hamar eltanuljuk a felmenőinktől, és azután gyakran mi magunk is így élünk. Hogyan is élhetnénk másként pozitív példák nélkül? Én azt mondom, hogy van remény, és lehet változtatni a berögzült családi mintákon, ahogyan rengeteg életmódbeli sajátosságunkon is lehet változtatni, szokásokon, szemléleten. Viszont egy dolgot nagyon hiányolok a tanácsadói folyamokból – hiába jó és segítő szándékkal próbálják a társadalmunkat nevelni –, ez pedig nem más, mint a megértés. Megértése a folyamatoknak, megértése a nyomorukban fulladozó, tróger és aljas viselkedések hátterének, mert hiába ítéljük el a párját bántó, megcsaló, elhagyó, tönkre tevő embereket, és hiába ösztönözzük a népet arra, hogy jobban válasszanak párt, és ne engedjék, hogy bárki áldozatává váljanak, ha nem értik az emberek, hogyan keverednek ilyen kapcsolatokba.
Miért megy tönkre a kapcsolat?
A jó hírem az, hogy nem mennek tönkre a kapcsolatok, a rossz hírem az, hogy eleve sem voltak ezek a kapcsolatok jók. Kegyetlen kinyilatkoztatásnak tűnhet ez, ugyanakkor az okok a történet elején keresendőek. Még csak nem is a párkapcsolat kezdetén, hanem az egyénnél.
Minden egyes emberi lénynek joga van ahhoz, hogy úgy éljen, ahogyan szeretne, legalábbis ez lenne az optimális civilizációs működés. Megszületünk, és bár sok tanult szokást és szemléletet magunkra öltünk, amely formál minket, mégis van egy magocska, amely legbelül bennünk van, és akárhány réteg kerül is rá, az bizony halálunkig ott van. Hiába minden trükk, tanácsadói tipp, szokások és rutinok ellen indított háború, a magot nem tudjuk megváltoztatni. Az én vélemény az, hogy nem is kellene, mivel okkal vagyunk olyanok, amilyenek, sőt, ha megismernénk pontosan azt, hogy milyenek is vagyunk valójában, és a megismerés által meg is értenénk cselekedeteinket és vágyainkat, akkor rájönnénk, hogy nem akarunk megváltozni, hanem megkeresnénk azt a közeget és emberi közösséget, akinek ez a magocska kell.
De ehhez persze bátorság kell, és kitartás. A társadalmi normák labirintusa, a média hangja, a külvilág hatásainak káoszában szerzett, meg nem értett és fel nem dolgozott élményeink sokasága nem segít. Szeretnénk lenni valakik, akit szeretnek. És szeretnénk szeretni valakit úgy igazán önzés és kényszerek nélkül. Ez ennyire egyszerű, csak az nem ilyen egyszerű, hogy megértsük, hogy az emberek kit és hogyan és miért szeretnek. Innentől tippmix és próbálkozások sorozata az egész, és van, aki csak 50 éves kora után jut el oda, hogy – mert elege van az örök harcokból – végre hátat fordít az állszentkedésnek, és megpihen a „végre önmagam leszek” folyamatban. Az ismerősök és a család pedig csak pislog és ítélkezik kétkedve meg irigykedve, felháborodva, hogy az egyén végre megengedi magának azt a luxust, hogy boldogan felvállalja magát.
Mi lenne, ha nem kéne erre 50 évet várni? Mi lenne, ha el tudnánk fogadni, hogy nincsen abszolút értékítélet, mert az egyének egyediek, és saját egyediségük mentén értékelnek mindent és mindenkit, és hogy tényleg van értelme nagyanyáink mondásának, miszerint „Ne fuss azután a busz után, ami nem vesz fel”?! Mi lenne, ha nem az lenne a társadalmi mérce, hogy hány embert tudtam az ujjaim köré csavarni, és hány embert kényszerítettem arra, hogy úgy tegyen, mintha szeretne engem, hanem az, hogy hány éve élek boldog és kiegyensúlyozott párkapcsolatban?
Mindig az önismeret, jaj, de uncsi már. De valójában csak azért félünk ettől a misztifikált szótól, mert nem értjük.
Nem érünk rá megismerni magunkat, mert azzal vagyunk elfoglalva inkább, hogy karaktereket válasszunk magunknak, mint a videójátékokban, majd figyeljük a társadalom reakcióját. És azután zokogunk és értetlenkedve szitkozódunk, mert átvertek, kihasználtak és tönkretettek bennünket. És nem értjük, hogy miért nem működött az illeszkedés. Nem értjük, hogy két ember, aki nem önmagát adta a párkapcsolatban – mentségükre szóljon, nem tudják, hogy ők valójában kicsodák – miért is nem tud jól együttműködni, miért vágyik el más emberekhez inkább, miért nem tud felelősen és összhangban gyermeket nevelni, miért nem tud közösen ésszerű pénzügyi döntéseket hozni, mindkettőjüknek harmonikus otthont teremteni, és miért bontja a szövetséget. Na, vajon miért…?
A jó házasság szövetség, nem csak szerelmi kaland
Két ember döntése, hogy életük végéig egymás mellett maradnak csak akkor működhet fájdalommentesen, hűségesen és harmonikusan, ha szövetségben állnak egymással. Ez nem azt jelenti, hogy sohasem bántják meg egymást, hogy nem lehetnek rossz napok, nehéz időszakok, hanem ez pontosan azt jelenti, amit jelent, azaz, hogy nem támadják meg egymást.
A szövetség minden esetben arról szól, hogy a közösség tagjai közös célok érdekében együttműködnek egymással. Lehetséges, hogy fizikai és lelki vonzalom indítja el a gondolatot, hogy valakivel szövetségre lépj, de a közös célotok, hogy a közösségben élők (felnőttek és esetleg gyerekek) egyaránt boldogok legyenek. Emiatt elkerülhetetlen, hogy végig gondoljátok, hogyan lehettek boldogok, és ez az, ami nem megy önismeret nélkül! Márpedig a házassági szövetség sem arról szól, hogy lemondasz a boldogságodról, a saját autonómiádról, hogy a másik embert boldoggá tedd, és ezért aztán begyűjtsd az elismerést, hanem arról, hogy azok a dolgok, amelyek bennetek közösek, egymást erősítve elrepítsenek benneteket a boldogságig, és ott is tartsanak benneteket. Nehéz napokat, gyötrő időszakokat egymás kezét fogva csupán akkor lehet jó érzéssel átvészelni, ha egymást támogatjátok, ha egymást sohasem támadjátok meg. A rettegés attól, hogy a párod vagy te olyasmit tesz, amellyel a másikat hozza nehéz helyzetbe, a másikat és egyben a pákapcsolatot támadja, az olyan teher, olyan blokk, ami minden esetben gátolja a boldogságot.
Nem számít a távolság, ha egy a gondolat
A szövetségbe lépők egyetértenek olyan dolgokban, amelyek számukra fontosak. És ezt akkor is betartják, ha távol vannak a szövetség tagjaitól. Saját önszántukból döntenek úgy, hogy szövetségre lépnek, és ezt azért teszik, mert találtak valakit, akivel annyira egyetértenek, hogy a célt közösen akarják elérni. Emellett lehetnek dolgok, amelyekben nem értenek egyet, lehet olyan életterük, amely nem azonos a másik tagéval, de a közösen lefektetett célokban oly annyira egyetértenek, hogy döntéseiket és cselekedeteiket ez meghatározza. Aki veled szövetségben van, attól sohasem kell félned. Hozhatsz döntéseket nélküle, és tudni fogod, hogy a szövetségben közösen hozott irányok mentén döntesz.
„Az egyik legszebb dolog a kapcsolatunkban az, hogy ha döntenem kell valamiben a párom távollétében, pontosan tudom, hogy ő mit gondolna, és milyen álláspontot támogatna. Később aztán elmesélem neki, hogy mit döntöttem, és ugyanezt a nyugodt örömöt látom az arcán, a biztonság miatti boldogságot.”
Vannak, akik elmondják, hogy nem tudták, hogy megbántják a párjukat, amikor flörtöltek valaki mással vagy esetleg megcsalásig jutottak. Mások beszámolnak arról, hogy azt hitték, hogy a párjuk is támogatná őket, amikor elvállaltak egy olyan munkaprojektet, amely elvonja őket a családtól, és megdöbbentek, hogy a házastársuk rosszallóan reagált a helyzetre. Sorolhatnék még példákat, de az összes példában az a közös, hogy amikor beszélgetünk őszintén ezekről a jelenségekről, végül oda lyukadunk ki, hogy mindenki belátja, hogy nem igaz az, hogy nem tudták, hogy olyasmit tettek, amellyel megtámadták a közös párkapcsolati kereteiket. Mindegyik tudta, de ki akart törni ezekből a keretekből, mert nem érezte benne jól magát, mert tulajdonképpen nem így akar élni…
A szövetségre lépés egyértelmű mindenki számára – ha megszeged, felbontottad a szövetséget
A történelem során rengeteg szövetség alakul, amelynek tagjai egyértelműen letették voksukat a közös célok mellett. Azért is léptek szövetségbe, mert közösen erősebbek, és nagyobb valószínűséggel érik el a kitűzött céljaikat.
Észak-Atlanti Szerződés (NATO), Washington DC, 1949. április 4. – idézet az alapító okiratból:
„1. cikk
A Felek kötelezik magukat arra, hogy az Egyesült Nemzetek Alapokmányának megfelelően minden nemzetközi viszályt, amelybe belekerülhetnek, békés eszközökkel, olyan módon rendeznek, hogy a nemzetközi béke és biztonság, valamint az igazságosság ne kerüljön veszélybe, továbbá hogy nemzetközi kapcsolataikban tartózkodnak az Egyesült Nemzetek céljaival össze nem férő, bármilyen módon megnyilvánuló erőszakkal való fenyegetéstől és erőszak alkalmazásától.
5. cikk
A Felek megegyeznek abban, hogy egyikük vagy többjük ellen, Európában vagy Észak-Amerikában intézett fegyveres támadást valamennyiük ellen irányuló támadásnak tekintenek…
8. cikk
Mindegyik Fél kijelenti, hogy közte és valamely más Fél vagy valamely harmadik állam között jelenleg érvényben lévő nemzetközi kötelezettség egyike sem áll ellentétben ennek a Szerződésnek a rendelkezéseivel…”
A jó házasság egy szövetség, amelyben biztonságban lehetsz önmagad. Nem kell félned a másik fél támadásától, és minden félnek érdekében áll, hogy a közös célok mentén boldogok legyetek. Mindig tudni fogod, hogy mit dönts annak érdekében, hogy a szövetségetek sértetlen maradjon, sőt, a legtöbb esetben ezt a döntést fogod szívesen meghozni, főként, ha önmagadat ismerve választottad a pont neked megfelelő párodat.
Ha még nem vagy házas, akkor minél jobban ismerd meg magadat, és a párodnak mutasd is meg. Akár provokatívan is, felnagyítva a tulajdonságaidat próbáld ki, hogy szeret-e Téged így, és légy őszinte magadhoz, hogy Te szereted-e őt úgy, ahogy van!
Ha már házas vagy, akkor porold le a szövetségetek alapelveit, hogy mindenki számára egyértelmű legyen, miért éltek együtt! Ha pedig még nem léptetek szövetségre, csupán csak papírok aláírásán, házassági ünneplésen vagy jó pár év együttélésen és egymás elfogadásának imitálásán vagytok túl, akkor üljetek le egymással, és beszélgessetek arról, hogyan akartok élni igazából! Keressétek meg azt a metszetet, azt a közös utat, ahol mindkettőtök valódi vágyai és tulajdonságai kibontakozhatnak!
Nincsen olyan recept, ami mindenkinek bejön. Nincsenek házassági normák, amitől minden pár boldog lesz. Ti vagytok, ketten, a vágyaitok és céljaitok, ezeknek kell egymásra találni ahhoz, hogy kitartsatok egymás mellet kiegyensúlyozottan, boldogan, ép lelki állapotban.
Fotó: freepik.com
